magyar szürkemarha

A magyar szürkemarha a szarvasmarha magyarországi, alföldi tájfajtája. Az ember nemesítő tevékenységének eredményeként alakultak ki a különböző fajták. A magyar szürkemarha múltjáról keveset tudunk. Eredetét egyesek keleti vagy déli behozatalnak, mások az őstulok kései, helyi háziasításának tulajdonítják. Jellemzői: szilaj természet, jellegzetes, szép és hosszú szarvak. Igénytelen a tartásra, jól fejlődik az istállózás nélkül is. Kiváló igavonó erő. Húsát különösen kedvelték ízletessége miatt. Bajor hentesek drágábban mérték a magyar szürkemarha húsát, mint a német marháét, mégis ez volt a keresettebb. A középkor végén Magyarország exporttevékenységében jelentős szerep jutott a szürkemarha-kivitelnek. Magyarország a német nyelvterületek déli részének fő húsellátója lett. Tízezres szürkemarhagulyákat hajtottak lábon Bécsbe, illetve Bajorországba. A kiváló magyar marhahús iránt a kereslet egyre nőtt, ami a fajta fellendülését jelentette. A török hódoltság idején a szürkemarha-kereskedelem virágzott. A gépesítés és a tejelő fajták iránti megnövekedett igény következtében a 20. században a fajta a kihalás szélére került. Az 1950-es és 60-as évekből származik a múzeum híres szürkemarha-gyűjteménye, melyet Matolcsi János hozott létre. Ennek a gyűjteménynek a részét képezi a kiállításban látható 4 szürkemarha-koponya is. Az 1960-as évektől kezdve szakemberek dolgoznak a fajta megmentésén. Napjainkban újra fellendülőben van a magyar szürkemarha-tenyésztés.