Egy figyelemre érdemes húsmarha fajta: a lincoln red

Petró Tamás, Dr. Györkös István, Dr. Bölcskey Károly

Magyarországon az egyhasznú húsmarha ágazat, ha csak nem nyúlunk vissza évszázadokat a lábon akár Nürnbergig is terelt magyar szürke hasznosítási formájához, 1972 óta van jelen. Legfontosabb és terjedelmét tekintve a legjelentősebb célja a tőkehúsnak is alkalmas, jó minőségű vágómarha-alapanyag előállítása amellett, hogy tartása génmegőrzési, környezetvédelmi és népességmegtartó célokat is szolgálhat.

Az egyébként nagyon költségérzékeny árutermelő húsmarha ágazatot, (amely nem zárja ki a vemhesüsző-nevelést utánpótlásra, létszámfejlesztésre vagy értékesítésre), viszonylag extenzív körülmények közé „találták ki”, jó minőségű hízóalapanyag előállítására.

Mindezek alapján (és mellett), meg kell ismételni azt a ma már tankönyv-ízű tételt, amely szerint olyan fajta nincs, amelyik egyszerre jó anyatehén is és hizodalmasságát, vágóértékét tekintve is csúcsminőségű. A szakma több, jól felfogott cél érdekében ezért a fajtaskálát, kissé leegyszerűsített fogalmazással, nevelő és befejező vagy terminál típusra osztotta fel.

A gazda itt találja szembe magát a döntés kényszerével, vagyis mielőtt árutermeléshez kezd, választania célszerű egy olcsón tartható, jól szaporodó, segítség nélkül ellő és jó borjúnevelő fajtát vagy keresztezési konstrukciót, amiből felépíti a legelőterületének megfelelő egyedszámú hústehén állományát. Miután ezt a méreteinél, költségeinél fogva nagyobb jelentőségű és nehezen módosítható döntését meghozta, sokkal könnyebben és rugalmasabban helyesbíthető lépés, a terminál vagyis az apaállat fajtájának megválasztása következik.

Országunkban mindkét kategóriában szinte valamennyi az éghajlatunkon használható értékes fajta, kisebb-nagyobb létszámmal jelen van. Így van ez az általunk a magyarországi viszonyok között nevelő típusúnak tartott, angliai eredetű lincoln red fajtával is.

A hazai előzményekről

            1972-ben a kanadai Shaver cég azzal az ajánlattal fordult az Állami Gazdaságok Országos Központjához, hogy a hazánkban akkortájt induló szarvasmarha-húsprogramban próbáljanak ki három, Magyarországon akkor még csak a szakirodalomból ismert húsmarhafajtát a magyar tarkával való keresztezésekben, mint apai partnert. Az ajánlás a következő fajtákat foglalta magába, maine anjou, parthenais, és a lincoln red. A keresztezések kivitelezéséhez a cég mélyhűtött bikaspermát is biztosított.

A Pankotai Állami Gazdaság élt a lehetőséggel, és a keresztezések során a lincoln red fajtával érték el a legkedvezőbb eredményeket. A gazdaság állattenyésztői úgy gondolták, mivel a hazai viszonyok jelentősen különböznek az angliaitól, ezért nem célszerű a fajtát tisztavérben tenyészteni. Indokoltnak tartották tehát a két fajta genetikai előnyeit egyesíteni, és így egy új magyar húsmarhafajtát létrehozni. Az ideiglenes tenyésztési engedély értelmében 1981-től 1985-ig a gazdaság 5-6 ezer anyatehén állomány kialakítására kapott engedélyt. Ilyen körülmények között kezdődött el az ottani magyar tarka állomány fajtaátalakító keresztezése, a lincoln red fajtával.

 A gazdaság a mélyhűtött bikasperma mellett 26 bikát is vásárolt Angliából. A keresztezések célja, hogy az állomány lincoln red vérhányada elérje a 80%-ot, és így létrejöjjön egy fajta, amely a tartással és takarmányozással szembeni igénytelensége, továbbá a jó anyai tulajdonságai mellett, kedvező hízékonysági, vágási tulajdonságokkal is rendelkezzen. Az így kialakított, Gerébi József, dr. Körffy Kornél, Gárdián Antal és Szécsényi József nemesítők nevéhez kötődő fajta ,,szentesi vörös” húsmarha néven vált országszerte ismertté.

A fajta rövid története

             A lincoln red szarvasmarhafajta Anglia észak-keleti partjairól, Lincolnshire megyéből származik. A kopár legelőjű fennsíkok és a zord éghajlat alapozta meg kivételes edzettségét és ellenálló képességét. A fajta ősei feltehetőleg a viking hódítókkal kerültek az országba i.sz. 449 és 660 között.

            A vikingek után 1695-ig keveset lehet e fajtáról tudni, amikor is megjelent Gervaise Markham könyve: ,,Hogyan legyünk gazdagok” címmel, amelyben már a Lincolnshirei marha minőségéről tesz említést.

            A 18. sz. végén és a 19. sz elején, a küllem javítása érdekében, cseresznyepiros, középméretű, durhami és yorki shorthornokat kereszteznek helyi fajtákkal, aminek eredményeképpen kialakul a lincolnshire-i vörös shorthorn.

            1822-ben  A Coates Herd Book első kötete már különbséget tesz a shorthorn két típusa között.

            1895-ben Megalapítják a lincoln red shorthorn társaságot, és 1896-ban saját törzskönyvet alapítanak.

            A lincoln red napjainkban annak köszönheti létezését, rusztikus megjelenését és tulajdonságait,  hogy tenyésztőik nem követték a tenyésztési divatirányzatokat. 1799-ben  A Brit Mezőgazdasági Minisztérium – igen elismerően – olyan fajtának írja le, amely felülmúlhatatlan abban a tulajdonságában, hogy a hizlalás bármely szakaszában vágható.

            1939-ben Eric Pentecost a szarvatlanság génjét szerette volna meghonosítani a fajtában, ennek eléréséhez vörös és fekete aberdeen angus bikákat használt. Tizenhét év kitartó tenyésztői munkájának elismeréseképpen az 1959-ben megrendezett lincolnshire-i fajta bemutatón ,,A fajta legjobbja” bajnoki díjat egy szarvatlan bika nyerte el. 1960-ban a társaság elhagyta a shorthorn szót a nevéből és azóta Lincoln Red Cattle Society-néven működik tovább.

            1946-ban a törzskönyv által meghatározott szelektív tenyésztés eredményeképpen egy hús- és egy tejtípus különült el.

            1950-es években a hústípus nagyobb hangsúlyt kapott, és ennek következményeképpen a tejtípus tenyésztése folyamatosan abbamaradt, 1965-ben regisztráltak utoljára tejtípusú lincoln red marhát.

            1980-as években A Lincoln Red Cattle Society megfigyelte és ellenőrizte azt a tenyésztési programot, melynek keretein belül európai fajtákkal javították a testfelépítést és növelték a színhús mennyiségét.

            Sajnos a fogyasztói igények megváltozása, és a termelés intenzívebbé válása nem kedvezett ennek a fajtának, számuk rohamosan csökkent. 1998-ban a Ritka Fajták Túléléséért Tröszt /The Rare Breeds Survival Trust/ megkezdte a 100%-os lincoln red génhányadú állatok nyilvántartásba vételét.

A fajta jellemzése

  Egyszínű, sötétpiros közepes testű fajta, a kifejlett tehenek 500-600 kg , a bikák 800-900 kg súlyúak. Erős, széles pofa, jól helyezett szilárd lábak, és csülkök, valamint masszív izomzat, kivételes növekedési erély, és ezzel együtt a tartás iránti igénytelenség jellemzi a fajtát. Jól tartható legelőn és

olcsó tömegtakarmányokon, gyorsan és jól alkalmazkodik, edzett, ellenálló,

és ezzel együtt tanulékony, könnyen kezelhető. Kiváló anyai tulajdonságokkal rendelkezik, mint egykori kettős hasznosítású fajta, borja számára elegendő mennyiségű tejet termel. Könnyen ellik, a borjak mérsékelt súllyal születnek (üsző: 31-36 kg, bika:34-38 kg), így gyakorlatilag segítség nélkül ellethető. A borjak mortalitása alacsony. Nagy élősúlyra hizlalható, a többi brit fajtához képest mérsékeltebb faggyútermeléssel. A hasított test minősége kiváló, húsa ízletes, zamatos.

A fajta népszerűsítésére irányuló törekvések

A lincoln red tizennégy egymást követő alkalommal nyerte el a Londonban hagyományosan évente megrendezésre kerülő, Royal Smithfield Fat Stock Show-on  az összes induló fajta közül a legjobbnak járó díjat /WPDA díj/.

1995 óta rendezik meg Lincolnshire megyében az ún. lincoln red hetet, melynek során a környékbeli üzletekbe, éttermekbe, vendéglátó egységekbe e fajtától származó húst juttatnak el. A rendezvény célja, ennek a tradicionális fajtának és kiváló húsának népszerűsítése.

1998 novemberében Új-Dél-Walesben megrendezett, szó szerinti fordítással elnevezett „marhahús íz-kóstoló verssrcenyen” elnyerte a Legízletesebb Marhahús Díjat.

Az országba kerülés körülményei

            Napjainkra a szentesi vörös, nem kis részben a 90-es évek társadalmi-gazdasági változásaival összefüggő folyamatok következtében, mint fajta, megszűnt létezni. Mivel az eredeti lincoln red fajta hazai elismertetése 1998 óta folyamatban van, ennek keretén belül született előzetes megállapodások értelmében, a szentesi vörös még fellelhető példányai ,,B” törzskönyvbe kerülhetnek.

A lincoln red helyzete ma Magyarországon

            A jelenleg Magyarországon lévő tisztavérű felnőtt állatokat a Heherngut Hungária Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.(Cegléd) 1998 júliusában importálta az Alsó-ausztriai Redleiten székhelyű Bio Rind GmbH tenyészetből. Az importált állomány elhelyezésére Cegléd határában került sor. Az állomány létszáma jelenleg mintegy 110 tehén.

 ÁPV Rt. tulajdonosi döntése értelmében felszámolt szentesi vörös állománynak a még fellelhető, igazolt származású egyedeit az ostffyasszonyfai Petőfi Mezőgazdasági Szövetkezet vásárolta meg. Ez akkor 50 tehenet jelentett, mára a létszámuk mintegy 10-re csökkent. 

            Mindkét szervezet a Fehér-Kék Belga Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületét kérte fel a tenyésztéssel összefüggő feladatok elvégzésére. Az Egyesület a nemzetközi tenyésztési integrációban való részvétellel esélyt lát arra, hogy a hazai fajtaválaszték jelentős szegmensévé fejlődjön ez a kevéssé ismert, de rendkívül értékes fajta.

            A kutatási eredmények, a szentesi vörös fajtával kapcsolatos munkákat is beleértve, bíztatóak

            A lincoln red hazai tartási és tenyésztési célkitűzését illetően, az elsődleges cél egy tisztavérű hazai állomány létrehozása, amely következetes teljesítményellenőrzés alatt áll. Ezt követően tenyészbikák nevelése mesterséges termékenyítésre, az időközben kialakított törzsállományok részére és nemzetközi együttműködésre. A célok között szerepel még a szentesi vörösből megmaradt példányok esetében a fajta-,,visszaalakító” keresztezés kivitelezése.

A tehénállományok esetében, a piaci elvárásoknak megfelelő továbbnemesítés jelenti a legfontosabb tenyésztési célkitűzést. A fajtatiszta tenyésztést illetően a célpárosításból születő bikautódok teljesítményvizsgálatát (sajátteljesítmény-vizsgálat, ÜSTV) követően a legjobb eredményt elért egyedek (a mai nagyságrendeket figyelembe véve 3-4 egyedről lehet szó) tenyészértékbecslése történne meg, hazai spermaelőállítás céljára.

A hízóalapanyag-termelés terminál bikák (fajták) keresztezésbe vonásával a közvetlen haszonállat-előállítás módszerével látszik célszerűnek. Kívánatos még az állomány létszámának a két-háromszorosára növelése is, ez azonban a húsmarha-ágazatba invesztálható tőke megtérülési viszonyainak javulását feltételezi. Az EU húsmarha-támogatási rendszerének kiteljesedése várhatóan kedvezően hat e területre, aminek jelei már érzékelhetőek. Némi optimizmusra már a csatlakozás tényét megelőző időszakban is volt okunk, mert megjelentek az állományukat Magyarországra telepítő külföldi tulajdonú (ilyen a hivatkozott HLH Kft.) vagy vegyes vállalkozások Ezek részben az indító állam támogatását is élvezték, magukkal hozva exportjukat megalapozó kapcsolati és egyéb tőkéjüket.

A felsoroltak alapján, megfelelő ismeretterjesztéssel és marketingmunkával a jelenlegi állomány jelentősen növelhető.

A fajta helye a hazai állattenyésztésben

Amint az már az előzőekben leírtakból is következik a lincoln red fajtát a magyar húshasznú szarvasmarha-tenyésztés palettáján anyai, vagyis nevelő típusként kell számításba venni. Ezen besoroláson belül talán a legnagyobb, összességében pedig közepes testtömegű fajta. Szervezeti szilárdsága kitűnő, ami szaporodási tulajdonságaiban és ezzel együtt a hosszú hasznos élettartamában is megtestesül. Hasznos élettartamát tekintve megközelíti a magyar szürkét, de ivari koraérésben a korszerű fajtákkal egyenértékű. A legfontosabb tulajdonságot, a szaporaságot másodikként követő borjúnevelő képesség, a fajta eredetileg kettős hasznosításából adódóan is a legjobbak között számon tartott. E tekintetben leginkább a hazánkban kísérletekkel is igazoltan jól bevált magyar tarka x hereford (F1)-hez mérhető. Gulya és legelőkészsége a herefordéhoz hasonlítható, ugyancsak alkalmas az éven át való istálló nélküli tartásra, és szezonális szaporítással, könnyű ellésével igen gazdaságosan tartható. A nálunk szokásos nyár végi legelőínséget kevés segítséggel jól átvészeli.

            A hosszú élettartam a létszám stabilizálást követően, nagyarányú, mintegy 70% közeli közvetlen haszonállat-előállító keresztezést tenne lehetővé.  

            Mindezeket összegezve kijelenthető, hogy a fajta genetikai adottságai igen jók és megfelelnek a hazai követelményeknek. A fajta használata egyszerű, kis és nagy tenyészetekben fajtatisztán is egy viszonylag jó vágóértékű, gazdaságos anyai állomány kialakítását teszi lehetővé.

            A meglévő tisztavérű állomány fenntartása, továbbra is a fajtatiszta tenyésztés módszerével történik, szorosan együttműködve a nemzetközi integrációval.

Az árutermelést szolgáló F₁  R₁ R₂ nemzedék ,,B” törzskönyv fenntartásával lehetőséget nyújt a fajtatiszta tenyésztés fejlesztésére ugyanúgy, mint a heterózis kiaknázását jelentő különböző kombinatív keresztezések rugalmas alkalmazására.

Ajánlás

             A fajta hazai és külföldi szakirodalmát áttekintve elmondható, hogy egy gazdaságosan tartható és könnyen kezelhető ún. anyatehén-típussal van dolgunk, mely jól kombinálódik más fajtákkal. Tartását elsősorban külterjes viszonyok közé ajánljuk. Rusztikus megjelenésével, különleges színével a szó valódi értelemében is új színfoltja lehet a hazai legelőknek.